archidea

Bemutatkozás

Az ARCHIDEA 1993-ban alakult, mely 2000-ben lett önálló tervező iroda. Kérésünkre az ARCHIDEA nevet, mint védjegyet a Magyar Szabadalmi Hivatal 2002-ben lajstromba vette, azóta Magyarországon a tervezői szakmában kizárólagosan használhatjuk.

Az ARCHIDEA építésziroda megvalósult terveivel találkozhat Budapesten és vidéken, vagy építészeti lapok hasábjain. Munkáink nagy részét a lakóépületek tervezése teszi ki, de sokszor igényelték közreműködésünket középületek létrejöttében is. Szolgáltatásaink között a tervezéshez szorosan kapcsódó tervezői művezetésen felül szerepel az építészeti szaktanácsadás és a műszaki ellenőrzés, ezen felül nem egy belsőépítészeti kivitelezési munka lebonyolítása van a hátunk mögött, melyből látható, hogy a megvalósulási folyamatokban is aktívan részt veszük.

A vázlattervtől az engedélyezési-, és kiviteli terveken kereszül a belsőépítészeti részletek kidolgozásáig minden tervezési feladat ellátására felkészültünk, a megbízói igényekhez igyekszünk rugalmasan viszonyulni. A tervezést interaktív folyamatnak tartjuk, melyben az építtető (tulajdonos, megbízó), vagy beruházó intenzív, és kreatív közreműködőként vesz részt. Az ilyen jellegű tervezési metódus eredményeképpen a használhatóság és a fenntarthatóság szempontjából átgondolt épület, vagy tér tud létrejönni, mely egyaránt hordozza magán az építtető habitusát, és a tervező személyiségét.


« Vissza
Legutolsó hozzászólások
Téma: Antracit hasáb az Alpokban
assla: Szerintem érdemes lenne megvizsgálni, hogy mennyire lehetne rásegíteni a téli fűtésre a déli homlokzatburkolat alá szerelt kollektorral. Kérdés, hogy mennyibe kerülne egy homlokzati kollektor rendszer
Téma: Antracit hasáb az Alpokban
OKos: Ezek a sötét homlokzatok rendkívüli módon szívják magukba a napfény melegét, kíváncsi vagyok, hlgy a felmelegedő felület hogyan adja tovább a hőt befelé. Ha pedig nem egy táblás homlokzati termékről v
Téma: Egy vagány loft ígérete
ad albert: Szerintem az is fontos, hogy mit látunk az ablakon, amikor kinézünk.