Tervezés
Egy mondás jár szerte, miszerint:
"Az elsőt az ellenségednek, a másodikat a barátodnak, a harmadikat magadnak..."
Ha bennünket kérdeznek erről... nos, mi igyekszünk az elsőt is olyan körültekintéssel és igényességgel megalkotni, hogy az újratervezésre ne kerüljön sor. Vagy ne ezért! Vannak bőséggel visszatérő ügyfeleink, de ők a csillapíthatatlan alkotókedvük által vezérelve, vagy újabb ötleteik megvalósításának elképzelésével jönnek vissza hozzánk.

Bizonyos esetekben, -például ötlettervek, pályázatok elkészítésekor- a tervezési programot részben magunk határozzuk meg, de Megrendelőink külön kérése esetén erre egyedi tervezés esetén is van lehetőség. Ilyen esetekben azonban fennáll a kockázata annak, hogy nem találjuk el elsőre azt, ami a Megrendelőnek megfelel, ezért szükséges lehet a tervezési program további alakítása, melyhez minden segítséget megadunk.
A tervezés menete:
A tervezés majdnem minden esetben a Megrendelő igényeinek felmérésévek kezdődik. Ez általában egy, vagy több kötetlen beszélgetés, melynek során segítünk építészeti szempontok szerint megfogalmazni a tervezési program alapját képező kívánságlistát, és megvizsgáljuk, hogy minden igény megvalósítható-e. Az országos, vagy helyi építési szabályozásba ütköző, vagy műszakilag nem megvalósítható programpontokat együttesen megvizsgáljuk, és megkeressük azokat az alternatívákat, amik megvalósíthatók. Az előzetes egyeztetések eredménye az a tervezési program, ami a vázlattervek elkészítésének alapjául szolgál. A tervezési program alapján készülnek el a vázlattervek, ezt követően -a tervezett munkák jellegének függvényében,- az építési engedélyezési tervek, majd a kiviteli terv. A végleges "testreszabás" a belsőépítészeti tervezés során történik.
(részletesebben lásd a fenti menüpontok alatt)
Fontosnak tartjuk hogy a részletes tervezés elfogadott tervezési program alapján történjen, mivel a tervezési folyamatba az idő előrehaladtával egyre többen kapcsolódnak be társtrevezőként, így a kis módosítások, kiegészítések is komoly többletmunkát eredményezhetnek. Amennyiben a munka során alapvető változás következik be a tervezési programban, az a feladat újrakezdését is eredményezheti. Ennek költségeit a megbízónak kell állnia.
Az általunk készített tervek tartalma:
Minden esetben megfelel a 37/2007. (XII.13.) ÖTM (az építésügyi hatósági eljárásról, valamint a telekalakításról és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról szóló) rendeletben foglaltaknak. Ez a rendelet szabályozza azt is, hogy mely esetekben van szükség elvi építési engedélyezési tervre, egyszerűsített építési engedélyezési tervre, mikor végezhetők építési munkák a munkák megkezdésének bejelentése mellett, és mely munkálatok végezhetők engedély és bejelentés nélkül.
A fent említett rendelet kimondja azt is, hogy "a tervezett építési tevékenység szempontjából érdemi adatot, tényt, körülményt nem tartalmazó tervdokumentáció-részek elhagyhatók". Ez azt jelenti, hogy amennyiben a tervezett kivitelezés az épületnek csak egy részét érinti, abban az esetben csak az átalakítással érintett épületrészekre kell a tervnek kitérnie.
Munkánk során mi is figyelemmel vagyunk erre a lehetőségre, így a tervezés gyorsabb, és tervezési díj kedvezőbb lehet.
« Vissza