Antracit hasáb az Alpokban
Svájci megbízónk eredeti ötletek, karakteres megjelenésű, egyedi épület reményében keresett meg bennünket. Ebből a látványtervből, no meg természetesen egy alaprajzokból, és a beépíthetőség adatait tartalmazó tervlapokból áll az a tanulmány, amivel el kell nyernünk a beruházó csoport lelkesedését. Számunkra igazi kihívást jelentő, ám Tessin tartományban egyáltalán nem meglepő, határozott tömegformálással hozakodtunk elő.
A vázlatokat egyértelmű, egyszerű szerkesztésű szerkezeti felépítéssel, a funkcionalitásra nagy hangsúlyt fektetve készítettük el. Bár két egymás fölötti szint azonos alaprajzú, két-két lakást tartalmaz, mégis az által, hogy egyetlen pillér áll a tér közepén, elrendezése igény szerint alakítható. A lakások üvegkorlátos teraszai a keleti hegyoldalt és a völgyben elterülő város látványát egyaránt élvezhetik.
A massziv, fektetett hasáb alakú, sziklaszerű tömeg középen megtörik, túl azon, hogy az utca és a terep ívére fordul, jelzi a földszinti bejárat tengelyét. Színével mindamellett, hogy a hegyvidék anyagára emlékeztet, beleolvad az árnyékos háttérbe. Ezzel együtt a lakók használatával érintett teraszokat és a nyílások visszaléptetésével kialakuló mély franciaerkélyek káváit világos fafelülettel burkoltuk, így belülről kifejezetten barátságos milliők jöttek létre.
A tetőn egy pazar kilátással és tetőterasszal rendelkező penthouse bújik meg. A kulcsos üveglift egyenesen a hallba érkezik.

« Vissza