archidea

A tervezés folyamata

2012. jan. 25. | Téma: Belsőépítészet, Kivitelezés, kérdések | Utoljára módosítva: 2012-02-22 20:21:52 | 139 Olvasás

Sokszor előfordul, hogy egy feladat, probléma megoldása közben olyan körülmények kerülnek elő, amivel a tervező az első pillanatban nem számolhatot. Van úgy, hogy ez alapjaiban rengeti meg a folyamatot, vagyis nincs más, mint előről kell kezdeni az egészet. Azért legtöbbször némi korrekcióval a lényeg megmenthető, és egy ötlettel át lehet segíteni a helyzetet a krízisen...

...Így történt, hogy egyszer a tervezés közben kiderült, hogy a telek néhány méterrel keskenyebb, mint gondoltuk, ami azért volt kritikus körülmény, mivel amúgy sem volt túl széles, így a koncepcióval teljesen kihasználtuk. Nem volt más választás, kezdhettük újra. De hasonló volt a helyzet, amikor egy válaszfaltól kiderül, hogy mégsem bontható el egy átalakítás során, mert olyan vezetékek vannak benne, ami a társasház többi lakását látja el. kénytelenek voltunk a tervezett ülőgarnitúrát áthelyezni.

Volt már olyan helyzet, hogy számon kérték rajtunk az első látványterveken bemutatott konkrétumokat a kialakult végeredményben, pedig az első stádiumú vázlatoknál - bármennyire is konkrétak azok -, mégsem lehet pontosan meghatározni mindent. Bár a tervező igyekszik minden átgondolva letenni az asztalra bármit is az első pillanattól kezdve, mégis a folyamat során ezek finomodni, alakulni szoktak. Ez volt például egy iroda recepciójának átalalakításához készített első vázlatunk:

Jól látszik, hogy célunk csak a térkapcsolatok bemutatása volt, egyúttal illusztrálva az átláthatóságokat, a funkcionális elrendezést. Kis utalás már van burkolatváltásra, bútorok anyaghasználatára, de a színek legfeljebb túnusaikkal jelennek meg, szó sincs anyaghasználatról. A következő stádium már kicsit pontosítja ezeket, illetve elkezdi a betervezett funkciókat kiszolgáló fények pozícionálását is.Reméljük, hogy a végeredmény magáért beszél. A bizalom végül meghozta gyümölcsét, mert a színek, az anyagok, a bútorok beltartalmának, a konkrét világítótestek pontosítása után anélkül, hogy az eredeti koncepcióban meghatározottak sérültek volna, megvalósult az elképzelés. Igaz, hogy ma már rendelkezésre áll technikailag a legprofibb, hiperrealista látványtervezés, mégis vannak olyan dolgok, amik egyszerű és lényegretörő modellezéssel meghatározható.

Kommentek

Eddig még nem szóltak hozzá. Légy Te az első!

Szólj hozzá!

Név vagy Nick: *
E-mail: *
Weboldal:
Hozzászólás szövege: *


« Vissza
Legutolsó hozzászólások
Téma: Egy vagány loft ígérete
ad albert: Szerintem az is fontos, hogy mit látunk az ablakon, amikor kinézünk.
Téma: Milyen fajta üvegből érdemes korlátot készíteni?
archidea: Köszönjük a megerősítést! Szerencsénkre ma már egyre több jó megoldás van, és az üveg - annak ellenére, hogy egy alapvetően rideg anyag, mégis - a különböző feldolgozási módoknak, kezelési eljárásokna
Téma: Milyen fajta üvegből érdemes korlátot készíteni?
galassporatal kft.: A síküvegfalak természetesen határfelületeket is képezhetnek, az átláthatóság csökkentésével ,- vagy a tökröződések növelésével . Kérem ismerjék meg terveinket ezekben a megoldásokban. Köszönöm !