archidea

Vázlatterv


A tervezői ajánlat mellé általában alaprajzi, illetve látványterveket készítünk, melyek az első megbeszéléseken felvetett kérdésekre tartalmazzák a tervezői választ

Vázlattervek készítése
Széles skálája létezik a vázlatoknak, egészen az árajánlatot „illusztráló”, alátámasztó szabadkézi skiccektől a részletes tanulmányokig, melyek feltárják a környezeti adottságokat és alternatívákat sorakoztatnak fel. Ezt az indító tervi kategóriát a feladat bonyolultsági szintje és a megbízó biztonságérzete határozhatja meg, és olykor a vázlatok a tervezési program tisztázását célozzák. Ilyenkor kiderülhet, hogy a programon módosítani kell, mivel valamely körülmény nem felel meg az eredetileg feltételezettnek. Ebben az esetben a vázlatterv már betöltötte a szerepét, hiszen a tervezési programon módosítva pontosabban megfogalmazott kívánságlista áll rendelkezésünkre.

  • Vázlatok, skiccek

Általában azok a szabadkézi rajzok, melyek munkaközi tervstádiumban értelmezik a tervezett épületet vagy teret, akár alaprajzi elrendezésében, környezetéhez való kapcsolatában, vagy tömegére vonatkozóan.

  • Alátámasztó tanulmányok

Tanulmányról akkor beszélünk, ha a tervezés előkészítésénél szerzett információk, benyomások rendszerezve kerülnek kiadásra. A környezeti adottságokat, a beépítési mutatókat, helyi szabályzatokat (stb) minden esetben szükséges tanulmányozni a tervezés kezdeti stádiumába, ezek összefoglalása később a engedélyezési tervek mellékleteként szolál majd.

  • Koncepcióterv

A vázlattervi szakasz fontos tervezési stádium lehet abban az esetben, ha egy üzleti projektnél a tervezett épület lehetséges méreteire, becsült bekerülési költségére vonatkozóan kell információval szolgálni annak érdekében, hogy minél pontosabb pnzügyi terv legyen készíthető. Ezek a tervek alkalmasak előértékesítés, bankfinanszírozás és más a projekttel kapcsolatos előkészítési feladatok adatszolgáltatására.

  • Látványterv, makett

A legújabb számítógépes látványtervezői technológia áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy az általunk tervezett elképzeléseket modellezni tudjuk. Ezek a 3D-s eszközök lehetővé teszik, hogy virtuális túrát tegyünk az épület körül, és benne, valamint modellezzük a benapozást, az árnyékhatásokat, a felületeken kipróbáljunk különböző anyagokat, és színeket.
A hagyományos makettezést sem felejtettük el. Sok esetben készítünk munkaközi maketteket, megbízói kérésre pedig a véglegesített koncepciót akár szétszedhető változatban tudjuk prezentálni.

Antracit hasáb az Alpokban
2012. márc. 24. | Téma: társasház, látványterv, tervezés | Utoljára módosítva: 2012-05-20 01:53:17 | 213 Olvasás
A massziv, fektetett hasáb alakú, sziklaszerű tömeg középen megtörik, túl azon, hogy az utca és a terep ívére fordul, jelzi a földszinti bejárat tengelyét. Színével mindamellett, hogy a hegyvidék anyagára emlékeztet, beleolvad az árnyékos háttérbe.
... a lakók használatával érintett teraszokat és a nyílások visszaléptetésével kialakuló mély franciaerkélyek káváit világos fafelülettel burkoltuk, így belülről kifejezetten barátságos milliők jöttek létre.
Nyaraló a fák között

A ház valóban az erdő szélén helyezkedk el, csodás panorámával a Balatonra. Közvetlen környezetében nincs igazából követhető építészeti példa, amihez szívesen igazodnánk. Ha lehet, inkább mi szeretnénk követésre méltó trendet teremteni egy visszafogott, egyszerű, de igényes anyaghasználatú épülettel. A látványtervezés lényegét egyre inkább abban látjuk, hogy a tervezett épületről olyan benyomást nyújtsunk, ami megfelel az elképzelt környezet hangulatának, kiemeli az értékeit. Sokszor nem a h

Kiindulópont a vörös konyha


Ennek a családi háznak főbb tereire vonatkozóan fogalmaztunk meg szabadkézi rajzok segítségével egy olyan koncepciót, melynek központi eleme a megbízó által kiválasztott, nagyon hatásos, domináns erejű vörös konyha. Gyakorlatilag ebből kellett kiindulnunk, ami egyben meg is határozta a többi nagy felületnek - padlónak falaknak, és mennyezeteknek - a szín- és anyagválasztását. A határozott bútorelem egyrészt vonzotta a hasonlóan erős színt egy-két kiegészítőn, másrészt diszkrécióba, hátté


« Vissza
Legutolsó hozzászólások
Téma: Antracit hasáb az Alpokban
assla: Szerintem érdemes lenne megvizsgálni, hogy mennyire lehetne rásegíteni a téli fűtésre a déli homlokzatburkolat alá szerelt kollektorral. Kérdés, hogy mennyibe kerülne egy homlokzati kollektor rendszer
Téma: Antracit hasáb az Alpokban
OKos: Ezek a sötét homlokzatok rendkívüli módon szívják magukba a napfény melegét, kíváncsi vagyok, hlgy a felmelegedő felület hogyan adja tovább a hőt befelé. Ha pedig nem egy táblás homlokzati termékről v
Téma: Egy vagány loft ígérete
ad albert: Szerintem az is fontos, hogy mit látunk az ablakon, amikor kinézünk.