archidea

Végül a megbízó dönt

ID / 20

Például akkor is, amikor nem a 90-es évek mediterrán trendjét követi a tervezési program meghatározásánál, hanem inkább bátran adja át a kezdeményezést a tervezőknek. Vagy akkor, amikor félreteszi egy időre a romantika és a maximális kényelem iránti rajongását és bevállalja, hogy egy lakható szobor létrehozásában asszisztál, finanszírozza a minőséget és megalkuvást nem tűrően készteti rá a vállalkozókat, hogy végre tanulják meg a szakmájukat.

A döntés és a következetes makacsság meghozta a gyümölcsét és a számunkra megtisztelő felkérésből mely során a Kajdócsi Jenő által tervezett épület belsőépítészeti tervezését, valamint - a kivitelezés során - tervezői művezetését végeztük, egy büszkén viselhető referencia született.

A belsőépítészeten túl néhány kertépítészeti ötlet is megvalósulhatot, melynek kivitelezését megbízónk úgy döntött, nem hagy másra, maga oldotta meg. Így kerültek a vázlatok alapján végleges helyükre a rozsdamentes acéllemezekkel határolt fehér kavicsszigetekbe ültetett buxusok. Néhány ajánlatkérés után sikerült felhajtani a szakmájában jártas kőfaragót is, aki a kőgolyó-kompozíciók elemeit faragta tökéletesre.


Az ülőgarnitúrával kapcsolatban csak annyit javasoltunk, hogy "ebben a tiszta, neutrális környezetben, amit az épület architektúrája biztosít, egy bátor szín is megélne, és olyan bútorra lenne szükség, ami elég magas, hogy kényelmesen hátra lehessen dőlni benne, de elég alacsony ahhoz, hogy a mögötte lévő kandalló is érvényesüljön".
Egyszer csak izgatottan telefonált kedves megbízónk, hogy megtalálta az igazit egy virító narancsban pompázó bemutatódarab formájában, aminek felhajtható a háttámlája, és csak azt kellene eldönteni, hogy ha hozzá szeretne rendelni még egy elemet, az milyen legyen?
Először egy forgatható fotelre szavaztunk, aztán jött a padlizsán bőr alternatíva. Mindnyájan beleszerettünk!

Hasonlóan szépemlékű az étkező "kép-polca", mely a fotós ambíciókkal rendelkező családtak képeit tartalmazza, vagy a galéria "manhattan" tornyai, melyek néhány szabadkézi skicc alapján készültek. Végül a megbízó döntött: kell neki, és éppen így!

(belsőéptészet: Kovács Gabriella, Jóföldi Szabolcs)

Egy másik írásban már bemutatott, az Üvegtigris 3-ból közismertté vált villa épületéről itt néhány profi fotó látható.


« Vissza
Legutolsó hozzászólások
Téma: 5 szempont tervezőválasztáshoz
Archidea: Köszönjük az értékelő szavakat! A mélyebb megismerésnek természetesen több formája lehetséges! Várjuk megkeresését az oldalunkon megtalálható kapcsolatfelvételi módok bármelyikén: http://archidea.h
Téma: 5 szempont tervezőválasztáshoz
Eleonóra: Tisztelt Csapat!Elolvastam - tulajdonképpen mindent -, ami a weboldalukon található. Jó benyomást szereztem - igaz, kevés közzétett - referencia munkáikról.\r\nA weboldal felépítése kiváló! A munkatár
Téma: Bocci lámpát tervezünk :)
Archidea: Alulról felfelé tekintve látható ilyen nézetben ez a kép. Amúgy az összes gömb külön szálakon, de egy csomagba kötve a mennyezetről függ. Oldalról nézve a szélsők kicsit megemelkednek mintegy gömbhéjr