archidea

Kivitelezés

Cégünk 2005 óta foglalkozik belsőépítészeti befejező munkák lebonyolításával.
Elsősorban saját tervezőink által tervezett belsőépítészeti feladatok megvalósítását vállaljuk, de néhány esetben már előfordult, hogy más tervező kollégák elképzeléseihez biztosítottuk a megfelelő kivitelezői hátteret, illetve ellenőriztük a kivitelezés folyamatait. Saját munkáink esetében rendkívüli könnyebséget jelent a tervezés során kialakult gyors döntési mechanizmus lehetősége, amihez szakmai tapasztalat párosul. A tervezői múlt jelent számunkra biztonságot a különböző szerkezetekkel és anyagokkal kapcsolatos építészeti kérdések megoldásában. A minőségi eredmény létrehozásában garancia a megbízható, és kipróbált iparos háttér is.

Cégvezetői iroda a belvárosban

Végre beszabadult fotósunk, hogy megörökítse számunkra is az egyik belsőépítész tervezési és kivitelezési munkánk végeredményét. A tércsoport jellemzője a nyitottság, ugyanakkor alkalmas arra is, hogy egymástól teljesen függetlenül három szintéren folyjon a munka. A munkahelyekre korábban nem jellemző igény szerint terveztük otthonosra, barátságosan marasztalóra ezt a projektet, szerencsére megbízóink igényessége és bizalma is maximálisan egybecsengett az elképzelésünnkel, melynek kiindulópontja

Penthouse a Gellért-hegyen

Két lakás összenyitásával kialakuló, nagy belmagasságú, szinte körben üvegezett és tetőteraszain át a környezetére nyitott lakás belsőépítészeti kialakítása kihívás volt számunkra. A lakás belső elrendezésének szerkezetkész koncepciója a tervezők, Zoboki Gábor által fémjelzett csapat munkája, melyet a tulajdonos igényei szerint szabtuk testre. A megbízó teljes bizalmát élvezve alakítottuk a tereket egy kifinomult, és igényes megjelenést megcélozva. A 240 cm magas wengefurnéros ajtók, a konyha s

Árkay villa a hegyvidéken

A Budapest, tizenkettedik kerületi főépítész iroda archívumában fennmaradt néhány jól használható fotó, mely az épület jellemző nézeteiből mutatta be, így nem volt nehéz a múlt század viharos évtizedeiben megsérült épület eredeti meglenenéséről teljes képet nyerni. Az apjáról rámarad örökség alapján működő díszműkovács Árkay Aladár (a lépcső melletti asztalka és a rajta álló lámpa is az ő munkája) egyik 'hétvégi skiccéből' épült, egyszerű vonalvezetésű házikóról van szó, mely a világháborúk sorá

Kivasalt vonalak a diófa rajzolatával

Nagyszerű érzés nekünk alkotóknak megbízóinkkal harmonikus együttműködésben létrehozni valamit. Ennek egyik alapja a bizalom, amikor elhiszik, hogy a tervezőre szükség van, és hogy a legjobbat fogja kihozni az adottságokból. Márpedig amikor egy meglévő, ráadásul nem is túl korszerű helyiségcsoportból kell XXI. századi iroda funkcióinak megfelelő térkapcsolatokat kialakítani úgy, hogy közben figyelembe kell venni a meglévő fűtésrendszert, mely az egész házat központi jelleggel látja el, a tartófa


« Vissza
Legutolsó hozzászólások
Téma: Antracit hasáb az Alpokban
assla: Szerintem érdemes lenne megvizsgálni, hogy mennyire lehetne rásegíteni a téli fűtésre a déli homlokzatburkolat alá szerelt kollektorral. Kérdés, hogy mennyibe kerülne egy homlokzati kollektor rendszer
Téma: Antracit hasáb az Alpokban
OKos: Ezek a sötét homlokzatok rendkívüli módon szívják magukba a napfény melegét, kíváncsi vagyok, hlgy a felmelegedő felület hogyan adja tovább a hőt befelé. Ha pedig nem egy táblás homlokzati termékről v
Téma: Egy vagány loft ígérete
ad albert: Szerintem az is fontos, hogy mit látunk az ablakon, amikor kinézünk.