archidea

Magastetős modernizmus

ID / 13

fa pergola, kőburkolat, lépcsőzetes tömeg
Ez az épület önmagán túlmutatóan a megbízókkal való harmonikus, jó emlékű kapcsolatot juttatja eszünkbe. Azóta több újabb megbízást szült, igazi bizalmi viszony gyümölcseként. A legelső vázlatok megtették hatásukat, több más terv közül került kiválasztásra. A történet még korábbra vezethető vissza, amikoris egy meglévő épülethez hívott bennünket egy kivitelező barátuk tanácsadóként, hogy mit lehetne belőle kezdeni, hogyan lehetne felújítani. Mivel azok az igények, amiket meg kellett volna valósítani a meglévő keretek között sehogyan sem akartak beleférni, ezért azt javasoltuk, hogy új helyszín után kellene nézni. A tervezett változtatások költségét ugyanis akkorára becsültük, hogy felért egy telek árával. Minden attól függött, hogy a meglévő épületre érkezik-e vevő. Nos, szerencsére gyorsan ment, ennél nagyobb kihívás volt a megfelelő telek megtalálása. Így lett tervezői tanácsadásból építészeti tervezés.

Az épületről csak annyit, hogy középkorú házaspár és alkalmilag látogatóban érkező gyerekeinek megfelelő kényelmes otthon kialakítása volt a cél. Modern, ám mégis barátságos épületet képzeltünk el, amibe belefértek a cseresznyefa bútorok, a süttői kőburkolat, a fa pergola... ettől kicsit délies ízt nyert a ház.

a felvételeket a Szép Házak megbízásából Makláry Zoltán készítette


« Vissza
Legutolsó hozzászólások
Téma: 5 szempont tervezőválasztáshoz
Archidea: Köszönjük az értékelő szavakat! A mélyebb megismerésnek természetesen több formája lehetséges! Várjuk megkeresését az oldalunkon megtalálható kapcsolatfelvételi módok bármelyikén: http://archidea.h
Téma: 5 szempont tervezőválasztáshoz
Eleonóra: Tisztelt Csapat!Elolvastam - tulajdonképpen mindent -, ami a weboldalukon található. Jó benyomást szereztem - igaz, kevés közzétett - referencia munkáikról.\r\nA weboldal felépítése kiváló! A munkatár
Téma: Bocci lámpát tervezünk :)
Archidea: Alulról felfelé tekintve látható ilyen nézetben ez a kép. Amúgy az összes gömb külön szálakon, de egy csomagba kötve a mennyezetről függ. Oldalról nézve a szélsők kicsit megemelkednek mintegy gömbhéjr